PÉTER VALÉRIA INTERJÚ

▭ Hogyan és mikor kapcsolódtál az Esztergomi Vitézek felnőtt női kézilabda csapatához?
▬ Abban a szerencsében részesültem, amikor tavaly az NB1/B női csapat megalakulásánál a szakmai stábot állították össze, felkértek, hogy legyek a masszőre a lányoknak. Nagyon nagy megtiszteltetésnek éreztem, de mivel ez egy nagyon idegen és ismeretlen feladat volt számomra, így hosszas gondolkodás és mérlegelés után fogadtam el a felkérést. 

▭ Mi miatt döntöttél úgy, hogy szeretnél a csapat mellett dolgozni?
▬ Nagyon sok kedves, régi ismerős dolgozik a csapat körül, ami egyrészt segítette a döntésemet, valamint a kihívás, a teljesen új feladat és a fejlődés lehetősége vonzott ide első körben. 

▭ Miben látod a felnőtt csapat jelenlegi sikerességének a kulcsát és mit gondolsz a csapat jövőjével kapcsolatban?
▬ Én teljesen laikusan szemlélem ezt a sportot, így szakmailag egyáltalán nem tudok nyilatkozni róla. De azt egyértelműen látom, hogy a lányok nagyon rövid idő alatt fejlődtek ismeretlen személyekből csapattá, a felkészülések során maximális teljesítményt nyújtanak, hatalmas akarás van bennük. Edzőiktől nagyon jó iránymutatásokat kapnak, amit igyekeznek tartani, megvalósítani. Nem utolsó sorban hatalmas bennük a győzni akarás. Ezen tények alapján Én teljesen pozitívan tekintek a csapat jövőjére. Úgy gondolom, hogy ezzel a közös munkával bármilyen célt kitűzhetnek maguk elé, el fogják érni.  

▭ Hogyan ítéled meg a sport / gyógymasszázs szerepét a csapat teljesítményében?
▬ A masszázzsal az izmok feszülését enyhítem, fokozom az anyagcserét, így növelve az izmok rugalmasságát és teljesítőképességét. A rendszeres masszázsnak továbbá az is a szerepe, hogy rugalmasabb, kitartóbb izomzatot hozzunk létre. Esetleges sérülések esetén a gyógyulási folyamatot is gyorsítja. És ha nem csak az izmokra kifejtett hatását nézzük, ott a lelki része is, pihentet, ellazít, feltölt. Úgy gondolom, hogy a rendszeres, megfeszített munkájuk mellett szükségük van a rendszeres nyújtásra, kikapcsolódásra, pihenésre a maximális teljesítőképességük kihasználása érdekében.

▭ Mivel töltöd szívesen szabadidődet?
▬ Legszívesebben a szabadban kirándulok, sétálok. Ez feltölt. 

-------