INTERJÚ: Kritzer Dorinával - VL36 Játékossal 

Hogyan és mikor találkoztál először a rugbyvel?
K.D.: 2018 májusában hallottam a rögbiről először, amikor az akkori osztálytársam, jelenlegi csapattársam, Nagy Maja elkezdett rögbizni.
Miért pont ezt a sportágat választottad?
K.D.: Kisgyerek koromban rengeteg sportot kipróbáltam, de egyiknél sem éreztem azt, hogy az lenne számomra az igazi. A rögbinél pedig végre megtaláltam ezt az érzést.
Melyik poszton játszol és miért érzed ott magad a legjobban?
K.D.: A háromnegyed játékosok közé tartozom, nincs kifejezetten egy helyem, több poszton is játszom akár egy meccsen belül is.
Melyik csapathoz vagy leigazolva?
K.D.: Az Esztergomi Vitézek RAFC csapatánál vagyok.
Mi volt eddig a legemlékezetesebb mérkőzésed vagy pillanatod a rugbyben?
K.D.: Nem tudnék csak egyet kiemelni. Hatalmas élmény volt az, hogy néhány évvel ezelőtt az U18 válogatottal és tavaly a felnőtt válogatottal is sikerült bronzérmet szereznünk.
Mit adott neked emberileg ez a sport?
K.D.: A rögbi megtanított arra, hogy a kitartással és következetes munkával akármire képesek vagyunk, még ha azt eleinte lehetetlennek is gondoljuk.
Mi az az erősséged a pályán, ami szerinted igazán jellemző rád?
K.D.: Talán a robbanékonyságom és az, hogy bármi van sosem adom fel.
Min dolgozol jelenleg a legtöbbet játékosként?
K.D.: A fizikumomon és azon, hogy minél okosabb játékos legyek egyaránt sokat dolgozom.
Van-e példaképed a rugbyben ( vagy a sporton kívül)?
K.D.: Portia Woodman nagy kedvencem, kevés olyan játékos van, aki annyira jól tud taszítani, mint ő.
Milyen céljaid vannak a szezonra?
K.D.: Győzelem, győzelem, győzelem!
Nagyon szeretném, ha sikerülne feljutnunk idén a Championship-be.
Hol látod magad 3-5 év múlva a rugbyben?
K.D.: Továbbra is a csapat tagjaként, el sem tudnám képzelni enélkül az életem.
Mit jelent számodra a csapat, amelyben játszol?
K.D.: Egytől egyig mindenki nagyon fontos számomra, örülök, hogy ennek a közösségnek a tagja lehetek.
Hogyan készülsz fel egy meccsre mentálisan?
K.D.: Nekem nincsenek felkészülési szokásaim egyszerűen csak igyekszem vidám maradni és ezt átrakni a többiekre is.
Mi motivál akkor is, amikor nehéz vagy fárasztó az edzés?
K.D.: A sport iránti szeretetem, valamint az, hogy mindig vannak egyéni céljaim, amiket tudom, hogy csak kemény edzéssel tudok elérni.
Mivel foglalkozol a rugby mellett?
K.D.: Végzős gimnazista diák vagyok.
Mit csinálsz legszívesebben a pályán kívül?
K.D.: A barátommal vagy barátaimmal vagyok, mert sajnos a sok edzés és meccs miatt nincs sok közös programunk.
Ha három szóval kellene jellemezned magad, akkor mik lennének azok?
K.D.: Kitartás, elkötelezettség, alázat.
Mi volt eddig a legnagyobb kihívás, amivel szembe kellett nézned sportolóként?
K.D.: Nehéz jó tanulónak és jó sportolónak lenni egyszerre, de igyekszem, hogy mindkét területen elérjem az álmaimat.
Mit üzensz azoknak a lányoknak, akik gondolkodnak azon, hogy kipróbálják a rugbyt?
K.D.: Azt, hogy egy percig se gondolkozzanak, ennél jobb sport úgysem létezik.
Mit szeretnél, mit lássanak benned a szurkolók, amikor a pályán játszol?
K.D.: Azt, hogy minden tőlem telhetőt megtettem a győzelem érdekében.
Köszönjük az interjút Dorina !
